lelek1_860

A test mellett a lelket is gyógyítani kell

Kórházlelkészek mellett szeptembertől civilek is segítik a gyógyulást, ápolást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház négy kórházában. A Római Katolikus Egyház Kórházlelkészi Szolgálata felekezeti hovatartozás nélkül segíti a betegeket a kórházi tartózkodásuk ideje alatt.
lelek1_860
A beteg ember a legkiszolgáltatottabb. A gyógyulásban, vagy a haldoklók lelki támogatásában évtizedek óta nagy segítséget nyújtanak az egészségügyi intézményekben a kórházlelkészek. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak Jósa András Oktatókórházában már 1995-ben jelen vannak a lelkészek, akik ágy mellett nyújtanak lelki támogatást, illetve istentiszteletet, misét tartanak a kórház kápolnájában.
  • A történelmi egyházakkal 1995 óta van az intézményünknek szerződése, amely biztosítja számukra a hitéleti tevékenységet a nyíregyházi kórházban, ami országos szinten is egyedülálló. Ezért örülök annak, hogy ez szervezett formában is megerősödik mostantól – emelte ki a tájékoztatón a szolgálat fontosságát dr. Adorján Gusztáv főigazgató. – Vannak kegyeleti szobáink, hospice-részlegünk, hiszen a lélek támogatására mindenképp nagy szükség van egy kórházban. Mi a magunk eszközeivel segítjük a betegeink és munkatársaink elérését, mert nemcsak a betegek, hanem a gyógyítók lelkével is foglalkoznunk kell – mondta a főigazgató.
  • Az egyház ősi feladata a betegek, a szegények támogatása, akik testileg és lelkileg is rászorulnak a segítségre. Ebben jelent nagy lépést a kórházlelkészi szolgálat megalakulása – mondta Felföldi László általános püspöki helynök, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy elfelejtjük a mai világban, hogy a test és a lélek egység, mindkettőt ápolni, gondozni kell, a civil lelki gondozókkal közösen ezt segíti a szolgálat az egészségügyben.

Berényiné dr. Felszeghy Márta, a szolgálat vezetője, aki maga is orvos, a mentális állapot fontosságára hívta fel a figyelmet, arra, hogy a spirituális jóllét nagyban hozzájárulhat a gyógyuláshoz. A lelkileg harmóniában lévő betegek együttműködőbbek a gyógyulás, ápolás folyamatában a szolgálatvezető szerint, aki azt is hozzátette:

  • Vannak olyan betegeink, akik nem gyógyulnak meg, hanem elmennek, s ezen az úton is tudjuk őket kísérni, támogatni, ez is nagyon fontos területe és küldetése a szolgálatunknak.

Kovács Levente kamilliánus szerzetes arról szólt, hogy a lelkészi szolgálat már több évtizedes múltra tekint vissza sok-sok kórházban, most a civilek segítségével még több odafigyelést, szeretetet és jó szót tudnak elvinni a betegágyak mellé. A civileket, akik a kórházlelkészek munkáját segítik, egyéves oktatáson képzik ki a nehéz, olykor lelkileg is megterhelő feladatra.

Levente atya munkáját Molnár Tünde lelkigondozó segíti ezentúl a nyíregyházi kórházban, akinek, ápolói végzettségének köszönhetően, egyaránt rálátása van a betegség megélésének testi és lelki oldalára is. Mint elmondta, minden rászorulót a lehető legnagyobb együttérzéssel és megértéssel igyekszik meghallgatni, és örül, ha bármiben segítséget nyújthat jelenléte a legnehezebb pillanatokban, legyen szó akár a betegekről, akár a hozzátartozókról vagy kórházi dolgozókról.

Nagy Géza a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház ápolási igazgatója nagyon fontosnak tartja a kórházlelkészek munkáját, mint fogalmazott: A beteg emberek bizonytalanabbak, idegen környezetben a családból kiszakítva kell a betegség nehéz terhével megküzdeniük. A lelki támogatás a félelmeket, a bizonytalanságot oldja, ez pedig sokat segít a betegeket ápolóknak, gyógyítóknak is.

A megye legnagyobb kórházában már az 1920-as években elindult a szolgálat, 1990-ben kápolnát is avattak, mely jelenleg az Orvosi Könyvtár régi épületében található, misék, istentiszteletek várják az érdeklődőket a meghirdetett időpontokban. Emellett Hospice Részleggel, kegyeleti szobákkal is rendelkezik az intézmény. Az együttműködési megállapodás aláírása azt is szentesítette, hogy a megyében az intézmény összes tagkórházában, Vásárosnaményban, Mátészalkán, Fehérgyarmaton és Nagykállóban is jelen vannak a lelki segítők.

Forrás: egeszseg.hu

3.5/5 - (2 votes)

Similar Posts