Nagyobb-teljesítmény

Nagyobb teljesítmény kiégés nélkül – Vajon lehetséges?

Közhelynek számít, hogy túlhajszolt és stresszes életet élünk, és arról is egyre több szó esik, hogy már egészen fiatal korban is meg kell küzdenünk a kigégéssel. De vajon valóban fenyegető probléma ez, vagy csak napjaink ügyeletes mumusa? Vajon nem is tudunk úgy jól, és elegendőt teljesíteni, hogy ne lenne kiégés a vége?

Hosszú órákon keresztül dolgozunk, majd a családunkkal töltjük az időt, lemegyünk bevásárolni, sétáltatjuk a kutyát, edzőterembe járunk. Próbálunk az élet minden területén tökéletesen helytállni, egyrészt, mert nagyon magas elvárásokat támasztunk magunkkal szemben, másrészt a társadalom is arra bíztat folyamatosan, hogy többet és többet teljesítsünk.

Nagyobb-teljesítmény

Folyamatosan arról olvasunk, hogy szükség van énidőre, és arra, hogy megfelelő figyelmet fordítsunk a lelki és mentális egyensúlyunkra, emellett mind tudjuk, hogy a fizikai egészségünk megőrzése az egyik legfontosabb feladatunk. De vajon lehet időnk minderre? Valóban tudunk egyszerre megfelelően teljesíteni a munkában és a magánéletünkben úgy, hogy közben még saját magunkra is maradjon időnk?

Mi is az a kiégés?

Rendszeresen dobálózunk ezzel a fogalommal, miközben talán nem is vagyunk tisztában vele, hogy mit is jelent pontosan. Sajnos ez egy olyan dolog, amit belülről, saját magunkon kifejezetten nehéz észrevenni. Sok esetben az orvosok hívják fel a pácienseik figyelmét arra, hogy talán valami nincs rendben, vagy egyensúlyban, az életükben. Gyakran előfordul, hogy a betegek a sürgősségire rohannak, ugyanis olyan tüneteket észlelnek magukon, amelyekről azt feltételezik, hogy most azonnal segítségre van szükségük. És valóban elkél a segítség, azonban közel sem biztos, hogy a sürgősségi osztályon fogjuk megkapni.

A kiégés kezdeti szakaszában leginkább csak fáradékonynak és erőtlennek érezhetjük magunkat. Ilyenkor ezt könnyen ráfoghatjuk arra, hogy pillanatnyilag a kelleténél több feladatunk van, esetleg keveset mozgunk vagy egészségtelenül táplálkozunk.

Egy idő után az alvás során is egyre több probléma jelentkezik, egyre nehezebb kipihenni magunkat éjszakénként, ha egyáltalán képesek vagyunk elaludni. Ez természetesen negatívan befolyásolja a memóriát és a koncentrációt, ami még nehezebb fogja tenni a munkát. Ezt követően egyre több fizikai tünet fog jelentkezni, olyanok, mint a mellkasi fájdalom, gyomor- és bélrendszeri problémák, légszomj, erős fejfájás, vagy heves szívdobogás.

Tehetsz ellene!

A kiégés ellene szerencsére tehetünk  mindössze néhány apró tanácsot kell megfogadnunk, tehát nem csupán meghallgatni, és néhány napig figyelni rá, hanem folyamatosan sokkal tudatosabban viselkedni! Nagyon sokat segíthet, ha valamilyen kreatív hobbink, amely teljesen független a munkánktól. Attól függetlenül, hogy valaki szereti a munkáját, hiszen a „munkája egyben a hobbija is”, nem jelenti azt, hogy időnként, sőt, inkább rendszeresen ne lenne szüksége egy kis pihenőre. Ez az időtöltés bármi lehet: csináld-magad projektek megvalósítása vagy éppen sütögetés, a lényeg, hogy kikapcsoljon. Az is szükséges, hogy valóban odafigyeljünk magunkra, hogy meghallgassuk, mi az, amire szüksége van a szervezetünknek. Több edzés, egészségesebb táplálkozás – mindkettő idő és energiaigényes, azonban mindkét dolog abszolút kifizetődő is. Egy egészséges testben a lelkünk is egészen biztosan jobban fogja érezni magát. Természtesen azt sem szabad elfelejteni, hogy mennyire fontos, hogy ha szükségesnek érezzük, akkor mindenképpen kérjünk segítséget. Ez cseppet sem szégyellni való dolog, sőt, kifejezetten bátor lépés lehet, és csak jobbá teheti az életünket!

Forrás: stylemagazin.hu

4/5 - (1 vote)

Similar Posts